gondolom azt, hogy nem szeretnek, hogy csak hittem, hogy szeretnek, de azután rájöttem, hogy mégsem, azt a jelen három eseményéből is könnyedén el tudom mondani. csak azt nem tudom, hogy van-e értelme...

1. család - ahol többnyire úgy kezelnek, mint egy szakadt, koszos és élhetetlen lúzert, a két nagyobb gyerekem, de a lányom és a vejem mindenképpen, valamint az apám, és most mindegy is, hogy miért, mert nekem már nincs bizonygatni erőm semmit sem. Ahhoz, hogy végleg magamra haragítsam őket, elég lenne csak őszintén leírnom a tényeket, de ki akarja magára haragítani egészen az egyetlen lányát és a saját apját? - Az egésznek nincsen semmi értelme.

Amúgy is tartani kellene magam az elvhez: A szeretet nem rója fel a gonoszt.

A lényeg az, hogy a lányommal a kapcsolatom a házasságkötése pillanatától kezdve rohamosan romlott, és ma már ott tartunk, hogy rám se nyitja az ajtót. Hosszú út vezetett idáig, nyilván, de a köveket, hogy végül járni tudjon rajta a gyerek, nem más, mint a vejem fektette le, és majd megbocsátok, ha lesz ehhez időm és kedvem. Az Apám pedig a lányomat tekinti lányának, engem nagyjából semmibe vesz, átadta a lányomnak a lakását, és szóban rá hagyta az összes ingóságokat, könyveket, bútorokat, hogy ha majd ő meghal, azokat a lányom mind elviheti...Megbocsátok én mindenkinek. Egyszer. Most nem vagyok elég erős.

2. a munkahelyem és a főnökeim. Úgy durván két éve, amikor anya halála után hosszabb táppénzre mentem, majd három hónapra ki is léptem, de azután vissza, merthogy dolgozni kell, azon túl, hogy szeretek is, és ez adja az életem értelmét, a visszalépéskor elszámolták a béremet és három kategóriával lejjebb soroltak be. E/3-ba. Ez nekem nem tűnt fel, miért is tűnt volna, soha nem foglalkoztam munkaügyi kérdésekkel, én csak a betegekkel és az ápolással foglalkoztam, ahhoz értek, máshoz nem, és buta bölcsész agyam van, amúgy is. Lényeg, hogy amikor rájöttem, kissé elszámolták a havi fix alapbéremet, mert a kategóriám már 2004-ben E/3 volt, akkor lementem a főnővérhez, hogy oldjuk ezt meg. Segítőkész volt és kedves, mondta, hogy kérjek munkaviszony igazolást a TB-nél. El is mentem a Fiumei útra, két hónap alatt a papír meg is lett, mind a 27 évemről, gyes 5.5 év a négy gyerekre included, ami szintén munkaviszonynak számít és a nyugdíjba is beleszámítják, úgy tudjuk. Vittem nagy lelkesen a papírt a főnökömnek, hogy akkor majd most rendezik a béremet, és de jó, legalább három kategóriával feljebb kerülök, merthogy három évente van kötelező ugrás, és ha én 2004-ben E/3 -ban voltam, akkor az most legalább E/6 és az forintálisan kb. huszonötezerrel több alapbér havonta. öröm van, a remény öröme, hiszen a havi költségvetésemből nagyjából negyvenezer az, ami hiányzik, ha rendezik a béremet, kicsit beljebb leszek. 

Egy hét telik el, főnököm értesít, átnézték a cuccomat a bérszámfejtésen, és sajnos nem jár semmi, mert a '92 előtti munkaviszonyomat nem tudják beszámítani közalkalmazottinak, és hogy a gyes sem számít, meg a félállások sem, és ő látja, hogy sokat dolgoztam, de összeadva nekik az össz. egészségügyi munkaviszony az csak 13 év, és eszerint minden marad a régiben... Valamit dadogtam, hogy 2004-ben már E/3, és hogy erről hivatalos igazolásom is van, azóta meg csak itt dolgozom, kórházban, tehát az nem lehet, hogy, ... de ő azt mondta, hogy sajnos de és igen, és a bérszámfejtő nálunk nagyon profi, biztos nem tévedett... Éppen két éjszakai műszak után, teljesen álmos fejjel nekem elfogytak az érveim, és csak arra gondoltam, hogy le van szarva, nem fogok vitatkozni, semmi értelme...

Így lehet az, hogy most az a kolléganő, aki velem egy idős, sőt egy évvel fiatalabb, aki csak három éve dolgozik nálunk, míg én nyolcadik éve vagyok itt, az a kolléganő, akinek alacsonyabb a végzettsége, mint az enyém, (nincs intenzíves ápolói bizonyítványa, egyetemi diplomája meg végképp nincs, és maga is volt gyesen két évig, és volt vállalkozó is, és ő sem dolgozta le mind a 25 évét az egészségügyben), E/8-ban van, míg én E/4-ben, és ennek alapján kapjuk a bérünket. Az a nővér, akinek a munkáját most nem minősítem, de minden kolléganő tudja, hogy milyen, aki hazahordja privát betegápolásba a kórház betegeit, és schwartzban dolgozik velük házi betegápolásban, egy volt kisgazdapárti jobboldali nő, aki a zsidók közt hol látens módon, hol pedig nyíltan antiszemita, aki szerint a kórházunk egy szar, és nálunk semmi nem szól a szeretetről, hiába az a létesítmény neve, és akinek munkájával  szemben a betegeinknek többféle kifogása is van, szóval az a nővér négy kategóriával feljebb kap fizetést nálam, és harmincezer forinttal többre becsüli a munkáját a munkaadónk...

Nem tudok erre mit mondani, kommentárt sem fűzök, de azt végképp nem mondhatom, ugye, hogy ez akkor a szeretetről szól, és hogy engem szeretnének...Hiszen a szeretet megbecsülés is volna. Vagy mi. Mindegy. Nem tudok harcolni, én már nem tudok, az erősebb kutya baszik, a kolléganő nagypofájú és sokkal jobb az érdekérvényesítésben, mint én, ezt el kell ismerni. Ez van. Hagyom az egészet a francba. Mert mit tudok tenni? lépjek ki? Szeretem a munkámat, kötődöm az ápoltakhoz érzelmileg, itt dolgozom 7 éve, ugyanezen a munkahelyen. Máshol lehet, hogy megadnák a +30 ezret, de nekem nincs kedvem máshová menni.

3. közösség. Hét éve lesz, hogy betértem. Részt veszek mindenben, ami ennek a közösségnek a javát szolgálja, mindenben, ami tőlem telik. Ápolom a betegeket, megyek felvonulni, vittem csoportokat és írok értük, a testem, lelkem, az utolsó vérig ehhez a közösséghez tartozik, és én adtam, és adok. Kellett volna egy igazolás, hogy ide tartozom. Kaptam már kettőt, ez tény, de kértek tőlem még egyet, bizonyos okból máshonnan. és nagyon fontos lett volna. és akkor, akin az múlt volna, hogy leírja a nevét egy két mondatból álló papírra, azt mondta ne haragudjak, de nem veszi a tollat a kezébe még egyszer, mert elég volt, és neki is elege van.

BOCS! Nekem van elegem. De nagyon. El sem tudom mondani, mennyire. Éljen a szeretet! Ugye?